Keresés az oldalon

2014. augusztus 25., hétfő

11. Idegenforgalmi eseményhorizont 1

Alcímként a következő gondolatot ajánlanám:

Gondoljuk csak át!


A címadás egy kicsit gúnyosra sikerült, mert valójában kevés kivételes kitérővel idegenforgalmi eseménytelen horizontról fogok az elkövetkezendőkben beszélni.  Kezdjük rögtön a 2010. évnél, mely a beszámolóm kezdő időpontja. Akkoriban én is az Önkormányzat alkalmazottjaként fűnyírással „kerestem a kenyerem”. Lenne ide illő megjegyzésem, azonban nem kapcsolódik szorosan a témához. Akkoriban e munkát lehetőségként fogtam fel és még most is úgy gondolom a munka sosem szégyen, legyen az bármilyen jellegű is. A gondolatmenet megkezdésében az első a településfejlesztésben is megjelenő kifejezés, mint településarculat. A település arculata leegyszerűsítve az a kép, ami a faluról a lakosok és látogatók számára is egyértelműen szembeötlő. Ebben az időben a település arculatának javításáról elméletben volt csupán szó, melyet még az előző polgármesterhez köthetünk. Azaz tervek vannak, csak idézem: „Nincs megfelelő pályázat rá.” Ilyen körülmények közt az arculat megőrzésére helyezendő a hangsúly, ami minálunk a rendszeres fűnyírásban merült ki. 

Ez lényeges megállapítás, mert akkoriban a fűnyírás szerepe a Dráva- part hasznosításában kiemelkedő volt. Hasznosítás, mely nemes egyszerűséggel látogatásra alkalmassá tétel! Az első gondolatom a sorból ezek szerint magához a Drávához és a vízi- turizmushoz köthető.  Történt egyszer, hogy másod magammal azt a feladatot kaptam, hogy nyírjam le a füvet a parton található pihenőben. A nyári hónapokban számolni lehetett a kajakosok látogatásával, mivel a hajókikötő, mint utólag megtudtam, a rövidebb útvonaluk utolsó pihenőjeként volt megjelölve. Ez okból a lent található egészségügyi helyiség is megnyitásra került. A kihelyezett telefonszám, mely már történet ugye mindenkinek ismerős? Csak tárcsázni kell és  hívni, ha esetleg valaki valaminek okán az illemhelyet igénybe kívánná venni. Miben különbözik ez a jól megszokott magyar nyilvános WC-től? Itt a 100 Ft nem az illemhely üzemeltetőjének a zsebében köt ki. A lényeg, hogy ez már egyfajta idegenforgalmi szemlélet. Adott egy szolgáltatás, amelyet egy adott célcsoport kiszolgálására tettek elérhetővé. Tűzrakásra, étkezésre és megpihenésre, na meg tisztálkodásra alkalmat teremtő szolgáltatás. 


 Fotó: Kovács Ferenc

Sorolnám az általam kérdéses elemeket!

Kezdem az illemhely látogathatóságával. Az én mobiltelefonom szívesen vált át a horvát hálózatra és amennyiben a hálózatkeresés automata, úgy észre sem veszem és már HR hálózaton horvát tarifával telefonálok. Pont ebből következik, hogy ha a magyar hálózat elérhetősége gyenge és nem automata a hálózatkeresés, elképzelhető e, hogy nincs térerő? Folytatnám azzal, hogy ha sürgős lenne az illemhely látogatása, mekkora az a legrövidebb idő, amíg a faluból lejut az illetékes a partra és megnyitja a WC-t? Ez nem hogy nem kiváló eleme a szolgáltatásnak, de még megfelelőnek is nehezen mondható. Rég óta létezik az érmés ajtónyitás megoldása, lehet is vele találkozni még ma is. A működése roppant egyszerű. Be kell helyezni a megfelelő érmét és elfordítani a zárat. Bár bízni kell az igénybe vevő személy tisztességében, hogy legalább az ajtót becsukja maga után. A komolyabb változat egy elektronikus zárral van ellátva, ami visszazár magától a belépést és távozást követően. Egy kis elektronikai ismerettel, akár akkumulátorról is üzemeltethető.  Ugye vannak alternatívák az elektromos áram pótlására is. Győrben volt hozzá legutóbb szerencsém, ha jól emlékszem.

Következő megjegyzésem már magára a pihenő jellegére terjed ki! Mi is az alapvető különbség a pihenő és a sátorozó hely közt, ami már vendéglátás, mert vendégéjszakát számlál?  A meleg vízzel ellátott egészségügyi helyiség. Amennyiben létezne rá mód, pedig már mindannyian tudjuk sajnos, hogy lehetetlen a meleg vízzel való ellátás, akkor már üzleti tevékenységre, sátorhely kiadásra is alkalmas volna a part. A DDNP illetékes igazgatójával folytatott levelezésem arra is kiterjedt, hogy a Nemzeti Park Főigazgatósága nem hogy ellenezné, de támogatná a sátorozók jelenlétét. 

Most pár szó arról, hogy mi is a teendő egy sátorozó hely megfelelő üzemeltetésével!

Először is kijelölni az engedélyezett, használható területet, megjelölni annak a határait. Biztosítani a meleg vizet a vizes blokkban és gondoskodni a hulladék megfelelő elhelyezésének lehetőségéről, elszállításáról. Esetleg újabb üzleti helyek kiadási lehetőségének megteremtése. Ha forgalmas a part, lehetőség van lent meleg étel megvásárlására, elképzelhető, hogy többek közt a beszedett helyi adóból származó jövedelem is kicsivel nagyobb összeget számlál.

Akkoriban volt valamilyen törekvés a turista igényeinek, legalább azok egy részének a kielégítésére. Nélkülözte ugyan a professzionalistásra való törekvést, mely egy sátorozónál azt gondolom az általam felsoroltakban ki is meríthető, de volt törekvés. Akkoriban nem volt még olyan vezetői vélemény, miszerint a Nemzeti Park nem támogatja a vízi turizmus gondolatát, mert a kajakosok megzavarják a vízi, vízhez köthető fajok életritmusát. A biológiai sokféleség alapvetően megszenvedné az idegenforgalmat. Üzenetem is lenne ehhez a gondolathoz! Ökotudatosság! A Vidékfejlesztésből már ismert gondolattal ajánlanám a következő fotót!

Mutassuk meg másoknak is azt, amink van!


Fotó: Kovács Ferenc

2010-ben tapasztalható volt még egy szolgáltatás magánvállalkozói tevékenységként. Voltak, akik szívesen foglalkoztak volna a vízre vágyók igényeivel. Volt, aki saját motorcsónakkal várta a kirándulni, hajókázni vágyókat. Ez a fajta szolgáltatás már nem fér bele ugyan a kimondott öko kategóriába, de vajon a horgászok a motoros csónakokkal mekkora mértékben károsítják meg a környezetet, vagy a volt átkelőn áthaladó gépjárművek káros anyag kibocsájtása mekkora részét képezi a lokális légszennyezéssel és hangártalommal az élőhelyek megzavarásának? 

Felmerül így a kérdés, hogy kinek és miért nem áll érdekében a vízi turizmust szorgalmazni, támogatni?

2014. augusztus 14., csütörtök

10. Vezetői trenddel állunk szemben?




Gondolom, sokaknak van Facebook profilja, akadnak, akik oldallal is rendelkeznek. Akik nem, azok is értesülhetnek nap, mint nap érdekes hírekről. „ Az erdő mélyén elképesztő dologra bukkantak” és társai mind figyelemfelkeltések. Sok esetben nem tartalmaznak érdemi információt és akad bőven álhír is, de abban biztos lehet mindenki, hogy vannak köztük érdemesek is. Lassan elkövetkezik a 2015-ös év és még mindig nem olvasni, hogy egy drávaszabolcsi udvarban elképesztő dologra bukkantak. Pedig a legendák szerint drávaszabolcsi kocsibejárók is elképesztő dolgokat takarhatnak. 2010-ben kezdtem el foglalkozni a drávaszabolcsi bunkerekkel, melyek témájában egészen a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatási osztályának vezetőjéig jutottam. Ez az információ azért lényeges, mert készült egy komplett turisztikai hasznosítási terv, amely a védelmi rendszer egészére kiterjed, de lokálisan, az egyes körletek hasznosításával idáig senki sem foglalkozott. Innovációs fejlesztési javaslatot dolgoztam ki, ami egyedülálló turisztikai kínálat kialakításával Drávaszabolcsot országosan ismert településsé tehetné. Első lépcsője volna ez a kis- falusi turizmusépítésnek és egy eddig ismeretlen pozícióba helyezné a településünk, abba a pozícióba, ami a múltat a jelenben manifesztálva megváltoztathatná a magyar történelem középiskolai oktatását, a hidegháború tekintetében.

2010-ben már aktualitását nyerte a horvát- magyar Ipa támogatások felhasználása és ez okból kelt remény bennem is, hogy Drávaszabolcs megindulhat az idegenforgalom rögös útján, amiben én is segédkezhetek. A Polgármester Asszonnyal a bunker témában folytatott beszélgetésem nagy lendületet adott, de sajnos utólag értékelve nem a saját ésszerű belátása, hanem egy korábban Drávaszabolcson levezetett terepbejárás motiválta érdeklődés volt ez a részéről. A terepjárással egybekötött konferencián megjelentek a Pécsi Tudományegyetem neves professzorai, tanszékvezetői, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum osztályvezetői és neves horvát szakemberek mellett a fiatal kutatók is. Még a bolond is gondolhatja, mit is jelent ez.

Lehetőséget és nem is akármilyen lehetőséget! 
Immár ismerjük az általam elmesélni kívánt folyamat mozgató rugóját, most érdemes magát a történetet elmesélni!

A Polgármester Asszonnyal lefolytatott beszélgetéseim egy találkozón való részvételemhez vezettek a Dél- Baranya Határmenti Települések Egyesületének Munkaszervezet vezetőjénél. Itt kezdődött maga a történet!
Nem kívánok szakszavakkal bonyolult mondatokat formálni. Egyszerűen egy olyan turisztikai mikró hálózat modelljét tárta elénk, melyben a környékbeli aprófalvak mind megjelenhetnének saját apró idegenforgalmi kínálatukkal, szolgáltatásukkal. Egy hálózatba kötve egymás értékét a sokszorosára növelnék. Az összeköttetést, mint utólag már én is megértettem, kijelölt kerékpárút és a közutak is biztosították volna. Ugye ismerős ez a gondolat? A már meglévőt használni és nem alakítani tovább a környezetet. A horvátokkal közösen felhasználható forrásokat inkább a kínálat és szolgáltatások megfelelő színvonalra emelésére szánva, egy láthatatlan hálózatot építettek volna. Gazdasági alapokra emelve a határtérség mind a magyar, mint a horvát kistelepüléseinek kapcsolatát. Emellett maximálisan eleget téve a Dél- Dunántúli Operatív Programnak a hálózat a Harkány- Siklós- Villány idegenforgalmi tengely kiegészítő szolgáltató hálójaként a felsőbb elképzeléseket erősítette volna. Nos, ez az a fajta gondolkodás, amivel egy polgármesternek rendelkezni kell, mert a nevezett Úr ez idő tájt egy közeli település első embere volt.
Hogy mi történt ezt követően?

Pontos rálátása senkinek sincs, mert ez is egyfajta magánakció volt, mely nem élvezett túl magas fokú nyilvánosságot. Csak a végeredményét láthatjuk, azaz túl nyilvánosan, láthatóan nem változott a falu arculata, nem jön a turista! Az bizonyos, hogy a siklósi vár parkolójában kialakított épület lett volna hivatott a környék településeinek idegenforgalmi kínálatát prezentálni. A kérdés, amely azóta is foglalkoztat, hogy ha a védelmi rendszer egésze nem rendelkezik nagy idegenforgalmi potenciállal, de szakaszosan, körletenként lehetőséget nyújt, mire várunk? Bizonyítottan mindenki az újat, ismeretlent keresi. Miért is nem elégíthető ki az érdeklődés?  Talán, mert dolgozni kell érte, nem is keveset és arra várunk, hogy valaki elvégezze a munkát helyettünk!

Momentumok következnek most, melyek a helyi vezetői trend leírására tökéletesen alkalmasak!
Miután elkészültem a diplomamunkámmal, mely természetesen a magasabb színvonalú elképzeléseim nem tartalmazza, kértem egy újabb hivatali találkozót a Polgármester Asszonytól. Vittem neki egy rövid prezentációt, hogy mit lehetne létrehozni csak a bunkereinkből. Túl sok kérdése nem volt, csupán, hogy van e költségvetési tervem! (Két értékhatárt mondtam, az egyik egy nullával hosszabb.)  Itt elgondolkodtam, mivel ha akarnék, írhatnék, mert minden gondolat az enyém és így minden anyagi fordítást le tudnék tételesen vetíteni. De miért a költségvetési terv? Hiszen ez egy ötlet, amit tudtommal be fogunk építeni egy magasabb elképzelésbe, így normális körülmények között tapasztalt szakember foglakozik tovább a gazdasági oldallal és én, mint ötletgazda csupán segítek a helyi tervezésben és kivitelezésben. Ebből két dolgot szűrtem le már akkor nagyon naiv fejjel. A vezetőnknek fogalma sincs arról, hogy zajlik egy fejlesztés, és ha lenne, sem akarna vele maga foglalkozni. A nem akarásnak pedig mindannyian tapasztalhatjuk mi az eredménye! Természetesen a kis idegenforgalmi hálózatból nem lett semmi sem ezen a szinten, de érdemes eljátszadozni a gondolattal, mi lett volna, ha… Vajon a költségvetési terv birtokában egyedül is nekiláttunk volna és lett volna turista, lennének vendégéjszakáink, esetleg maradt volna éttermünk? Nem gondolom! Pontosan azért nem, mert ha valaki ért valamit, vagy csak érdeklődést mutat iránta, az azt felelte volna: Hát készítsük el!

Ezt követően tettem még egy kísérletet, két évvel később az Alpolgármester Úrnak nyújtottam át személyesen egy prezentációs dokumentumot, amely már lépésekre szedi a fejlesztést. Melyben a rövidtávú célkitűzés szerepel és utal már a középtávra. Ebből következtetni lehet, hogy van hosszú távú elképzelésem is. E papírköteg már nem csupán egy attrakció kialakítására gondol, hanem idegenforgalmi csomag és háló kiépítésére. Melynek elengedhetetlen szükséglete az első lépés. „Alapkő”! Ekkor értem fel a szakdolgozatomhoz és láttam be, hogy igaza volt az opponensemnek, túl sok felesleges munkát végeztem. Már összefüggéseiben láttam a feladatot. Természetesen félre lett seperve az újabb benyújtott dokumentumom, pedig most már nem egy dologra, hanem a faluban rejlő összes idegenforgalmi lehetőségre koncentrálva, szakaszokra bontva ötleteztem. 
 
Utolsó próbálkozásom e témában nagyjából egy éve az Együtt Drávaszabolcsért csoport megnyitásakor történt, amikor is indokolttá vált az újabb próbálkozás, hogy felkeltsem a vezetőink figyelmét, de már nem a bunkerek köré alkotott elképzelés motivált. Összefüggéseiben szemben állt a kormányzati törekvés, mely véleményem szerint sok hasznot nem hoz nekünk és a helyi fejlesztési gondolataimat összefogó elképzelés. Az épülő kerékpárút átalakítja a környezetet és így a lehetőségeket is csökkenti. Valahol egy lépést kell tenni a helyi idegenforgalom felé és ezt a lépést én már korábban kidolgoztam. Maga a terv az Önkormányzatnak és így a falunak egy fillérjébe sem kerül. Azonban ha már el is érünk a turizmussal arra a szintre, ahol már magasabb színvonal teremtésére van lehetőség és egy átgondolatlan fejlesztéssel, mely meghúzott egy lemoshatatlan határt elvágtunk egy irányt, azzal magunk szűkítettük be a saját mozgásterünket. Így lehet elérni, hogy ne épülhessen ki széles vonzásköre a kínálatunknak. Amit a trend erősen mutat, kevés kivétellel csak a felsőbb elképzeléseket „engedjük át”! Nem érünk el így mást, csak „Benzinkút leszünk mi az autópályán”! A lakosságot, a vállalkozókat gazdasági érdekkörbe kellene fűzni! El kellene kezdeni, mert az idő halad és a források fogynak, nem lesz mindig a horvát- magyar határ rivaldafényben. 

Dr. Török István javaslatára Nyílt levél formájában nyújtottam be ismételten az elképzeléseim és immár véleményezésre! A jövőnk okán merészeltem tenni, mert ha a falu veszít bármely lehetőségéből, a lakosság issza meg annak a levét! Ezt követően a FONK lebonyolításával megtartott drávaszabolcsi Zöldút tájékoztatón elhangzottak az Alpolgármester Úr szavai: „ A mag el van vetve!” Azt a magot bizony úgy elvetették, hogy az ki is égett egyből.

Se válasz a levelemre, se egy személyes beszélgetés! De még ha az utcán összefutnánk is, ha egy mód van rá, a Polgármester Asszony kerüli a kapcsolatteremtést. Ha lehet, köszönni se kelljen! Nem haragszom, nem akarok én a vezetés munkájában mindenhol hibát keresni, az nem az én feladatom. Nem rendelkezem elegendő kompetenciával. Vannak, azonban akik igen és hihetetlennek tűnik, de minden mindennel összefüggésben áll. Ez a hozzáállás, amit a helyi idegenforgalom ellehetetlenítésének tartok, nem hiszem, hogy csak e témában él és tevékenyen bontogatja az alapot! Nem haragszom, elégedetlen vagyok.

2 millió- 20 millió volt a két értékhatár, amit említettem! Érdemes elgondolkodni, mire mennyit költünk és nem egyszeri kialakítási költségként, mert az üzemeltetésére már megtermelné a forrásait.

Még nem ejtettünk szót a LEADER programról, amiről legalább hallani lehetett! Legalább azzal kicsit többet foglalkoztunk, habár annak eredményét, szintén nyomokban sem látni!

Azonban az emlékező képességem már sajnos nem az igazi, idősödöm! Szívesen veszem, ha megcáfolnak. Inkább legyek én most elfogult és tévedjek én, mint hogy az igazam nyerjen!

2014. augusztus 6., szerda

9. A film forog tovább

Információ hiányában kényszerülök megszakítani a megkezdett a horvát- magyar barátság témát, az online és amúgy alapvetően a média szerepét mint a helyi társadalmi- kulturális és gazdasági életben, mint pedig  úgy általában. A saját alapítású sajtótermék ügyét, melyről nem rég senki sem tudott szinte semmit sem. A téma hála Istennek elévülni aligha fog, amíg Drávaszabolcs a határtérségtől földrajzi szempontból el nem távolodik. Na meg vannak ugye az írásos dokumentumok, melyek megőrződnek. Ez alapvetően egy jó hír, mert mindig lesz rá lehetőség, hogy visszakanyarodjunk a múlthoz és esetleg megpróbáljuk a jelenben figyelmünket és barátságunkat szomszédainkra irányítani! Jó pár hónapos kihagyás után folytatnám a turizmusfejlesztés szorgalmazását, mely a jövő szolgálatába kívánkozik. Emellett pedig jó pár kérdésem a Horvát Magyar Európai Panorámához való helyi vezetői hozzá állásról más formában, más téma kapcsán elő fog kerülni.

Alapvetően az eddigi értekezéseimet figyelemmel kísérők kaptak egy olyan képet, esetleg egy olyan szemléletmódot, aminek ismeretében logikusnak fog tűnni a folytatás. Beszéltem Az idegenfogalomról úgy általánosan, a vidékfejlesztésről és annak prioritásairól, melyek megalapozzák azt az utat, amin a mi szekerünk is roboghat majd egyszer! Szó esett így már a kultúráról, társadalomról és a gazdaságról is, hogy miért átfogó fejlesztés a vidék fejlesztés. Hangsúlyosan emlegettem a vidék legnagyobb problémáját, annak összefüggéseit a jövőre vonatkozóan, mely nem csak térségünkben, hanem egyenesen nálunk is egyre erőteljesebben mutatkozik meg.  Próbát tettem helyi szükségletek és példák rövid megjelenítésére is egy- egy irományban, mert felismerhető problémákkal rendelkezünk és kezelésük elengedhetetlennek tartom a település fejlődésének érdekében.  Sok- sok észrevétellel és sok elképzeléssel rendelkezem és azokat mind a köz tudatára hoznám, ha úgy jobban tetszik, a rendelkezésére kívánom bocsájtani. Pár értekezést követően már ténylegesen róluk fogok csak beszélni. Amit ígérhetek, hogy 5 évvel ezelőttről kiindulva napjainkig a helyi idegenforgalom témában minden általam tapasztaltat, azok összefüggésekben gazdag képét fogom előtárni. Adottságok és értékelésük, bizonyos esetben leértékelésük is megjelenik. Lehetőségek, melyek kihasználatlanok, mert jelentéktelennek ítéltettek. Megmutatnám én hogy látom azokat és egyéb más lehetőségeket, miként kellene szerintem a falu fejlődését elősegíteni. A legfontosabbnak azt tartom, hogy megosztom, miként, mi alapján és mi módon képzelek el egy élhetőbb jövőt. Véleményem és meglátásaim egy személyesen megélt példára alapozom, amiből kiindulva én a helyi idegenforgalom mostani állapotát maximálisan elítélem! 

Értékes ismeretanyaggal kívánom a következő irományom ellátni, melyben a LEADER lesz a főszereplő és mellékszereplőként megjelenik majd az IPA is. A rendező nevét elárulhatom: Dél Baranya Határmenti Települések Egyesülete. Mert Drávaszabolcs is a forgatás egyik helyszíne lehetett volna. Első találkozásom ez a helyi vezetői trenddel és talán legnagyobb csalódásom is eddigi életemben, mert hajlandó lettem volna bármivel támogatni az ügyet, még erőmön felül is.

 Elmesélem a saját történetem!