Keresés az oldalon

2015. január 19., hétfő

12. Idegenforgalmi eseményhorizont 2

A Dráva- part sok alkalommal szóba került már és még fog is. Oka, hogy az idegenforgalom jelenleg " gyerekcipőben" sem jár, még szinte csak a drávai- turizmust foglalja magába. A sétahajózás és a folyami evezősök lettek a helyi turizmus szinte kizárólagos szereplői. Létesült egy tanösvény, ami a  régi kenderáztatót célozza meg. Remek ötletnek tartom, de egyenlőre  nem ejtenék sok szót róla, mert még nem jártam személyesen végig.   Alapvetően a drávai táj, az ártér és annak növény és állatvilágának megismerése kiemelt célként említhető meg az "interaktív tanóra" mellett. A természeti táj bemutatásáról ha jól gondolom mostantól lehet úgy beszélni, hogy az nem feltétlen a Duna- Dráva Nemzeti Park által történik. Nagy valószínűséggel az ösvény szervezett túra keretében is látogatható.  A drávai táj megismertetésére, hasznosítására léteznek különféle elképzelések, melyeket nem vázolnék fel újra. Célom, hogy a jelenben megragadható lehetőségeket és eszközöket gyűjtsem össze. A falu és annak közvetlen környezete is bőven nyújtana alkalmat az irányított kutatásra, de egyenlőre nincsenek meg a személyi feltételek és nincs elérhető eszközrendszer hozzá. Így következő állomásként a régi őrsöt vázolnám fel.

Nem véletlen neveztem állomásnak, hiszen területe és épület együttese alkalmassá teszik egy nagyobb horderejű közösségi hasznosításra. Saját elképzelésem alapján rurális( vidéki ) közösségi térként jelenhetne meg, a helyi és vidéki kultúra otthonaként, oktató és a kikapcsolódást elősegítő helyként. Az őrs közösségi célra való megszerzése egy átfogó hasznosítási tervvel elérhető lehet, emiatt is gondolkodom a közösségi térben, melynek kialakítása és fenntartása nem volna újdonság a térségünkben. Tekintsünk csak Kémes felé és lássuk meg a malom mit is kínál. Kultúra ápolás, oktatás, kikapcsolódási lehetőség, szálláshely. Sok egyéb funkció is beépíthető egy hasznosítási tervbe, ahogy azt Dr. Török István is már kifejtette. Egyenlőre én elsősorban egy ifjúsági és kulturális parkot képzelnék el, melyben helyet kaphatnának múzeumok mint határőr- falu múzeum, oktatótermek- oktatópark, egy fitneszpark, egy rendezvénypark, kalandpark és egy mozi, akár szabadtéri jelleggel is. A későbbiekben természetesen  bővíthetőek a szolgáltatások és emelhető velük együtt a színvonal. Kis előre tekintéssel üzleteket, éttermet és egyéb ágazatokat is el tudnék képzelni. A kémesi malommal együttműködve egy térségi hidat képezhetnénk, ami városias szolgáltatásokat nyújtana az apró falvaknak, elsősorban a fiataloknak, de a lehetőségekhez mérten bármely korosztálynak. 

Miként lehetne hozzáfogni?

Olvastam hasonló célra irányuló pályázatokat, de kitételnek egy 10- 15 éves épület fenntartást emeltek ki, kulturális tevékenység céljával. Egy ekkora épületnél ekkora területtel viszonylag magas fenntartási költséggel kell számolni. Csupán egy épületrész múzeumként való hasznosításával ugyanúgy él  a 10- 15 év fenntartási kötelezettség, annak költségei ugyan csökkenthetőek, de iránta a kereslet is fokozatosan csökkenne. A használaton kívüli épületeket is legalább kívülről fel kell javítani. A zöld területet rendben kell tartani, az értékvédelmet biztosítani kell. Egy múzeum miatt nem tűnik jó ötletnek megszerezni, részlegesen felújítani és rendben tartani az őrsöt! Egy közösségi térként viszont sokoldalú befektetés is lehet!

Nem árt már a kialakításnál legalább egy alternatív fűtési rendszerben gondolkodni. Teszem fel a vizet napkollektorral amennyire lehet felmelegíteni és úgy vezetni a meleg víz ellátásba. Ez a módszer alkalmazható a helyiségek fűtésénél is. Léteznek már jó ideje a geotermikus fűtésrendszerek is, melyek kiépítési költsége ugyan magas, de a víz csupán a talaj hőháztartásának segítségével akár 15- 20 fokra is felfűthető. Illetve kifejezetten rendhagyó rendszerekkel is találkozni, mint például a szerves hulladékot égető kazán. Nem állati tetemekre kell gondolni, hanem minden féle szerves főként erdei hulladékra. A kulcs a kémiai égés, vagyis a rendszer alapja a szerves anyagokban lezajló kémiai reakció, a bomlás. Jó hővezetésű csövek kerülnek az égéstérbe, melyek a bennük áramló víznek akár 40 fokot is képesek átadni. Megfelelő szigeteléssel a vezetőrendszer nem ad le túl sok hőt, így viszonylag alacsony hőveszteséggel a felmelegített víz bekerül a fűtésrendszerbe. Elegendő kreativitással, a már meglévő eszközök használatával és az új eljárások kipróbálására való hajlammal kísérleti technológiákkal is el lehet érni támogatásokat, sikert!

A komplex hasznosításhoz a kialakítási költségek bár magasak, de a fent említett hozzáállással jócskán csökkenthetőek. Ne is említsük az oktatási funkciót és csak a nagyobb terek berendezésére, üzemeltetésére gondoljunk! Az oktatás amúgy is csak szervezetben kivitelezhető. Kezdjük a fitneszparknál, mint kikapcsolódás. Egy midi park kialakítása, melyet nevezhetünk felnőtt játszótérnek kb. 3- 5 millió Forint. Az árba 5 mechanikus, az időjárási viszonyoknak rendkívül jól ellenálló gép és egy felemás korlát tartozik. Ennél nagyobb eszközkészlet nem szükséges, ugyanis egyéb alternatívákkal, mint az edzőgolyókon alapuló kettlebell is bővíthető a park. A hagyományos saját testsúllyal végezhető gyakorlatok is színesebbé tehetik. Összefoglalva 5 millió forintból elkészül egy szabadtéri fitneszpark. 

 Egy midi park modellje

A rendezvénypark még ekkora kiadást sem igényel. A falu rendelkezik mobil színpaddal és kerti bútorokkal, sörpadokkal. A hangtechnika és a park megvilágítása volna, amire egy komolyabb összeget rá kellene szánni és ezt követően akár kisebb koncertek lebonyolítása is megvalósulhatna. Emellett  szükséges még az elérhető illemhely és nem árt, ha van étel és ital fogyasztási lehetőség. A park jól használható a saját rendezvények lebonyolításához, akár bérelhetővé is válhat, mely bérleti díj az Önkormányzat bevételeit növelné.

A piac, mint szolgáltatás életre hívása még akkora összeget sem igényelne, mint a rendezvénypark. Az árusításhoz alkalmas berendezés szükséges( sörpadok ), használható illemhely. Működése szervezhető a rendezvénypark területére.

A pécsi ASZPIK


Tovább haladva kaland és kerékpáros ügyességi pálya, esetleg kreszpark a kerékpárral érkezőknek, kutya sétáltató- játszótér és még sok egyéb szolgáltatás, amit a kreatív gondolkodás megszülhet.

Azonban nem kizárólag idegenforgalmi hasznosításra kell gondolni, lehetne éppen gazdasági szerepe is az őrsnek. Nem rég indult meg a faluban az önellátásra való törekvés, a kisebb földterületek önkormányzati művelése. Amennyiben ez a fajta értéktermelés nagyobb lendületet vesz, szükségessé válik majd legalább az eszközök, vagy termény tárolására egy nagyobb épület. Ez a hasznosítási ötlet persze nem zárja ki az idegenforgalom jelenlétét, sőt az épület megszerzésében, majd a fenntartásában még segédkezhet is. Talán ezek után nem is volna szükséges megemlítenem a közösségi teret, mint helyi munkahely teremtésének a lehetőségét.

Összességében egy kicsit eltértem, vagyis kicsit folyamatosan eltérek az idegenforgalom témától a haszontermelés irányába. Felidézve a korábban már említett gondolatokat, azokból egy példa: " Egy fejlesztésnek mindig a lakosság érdekeit kell szolgálnia". A lakosságnak az érdeke a mindennapi lét megkönnyítése. Érték termelés, mely javak visszaforgatásából a közösség minden tagja részesülhet. A jövőnket az idegenforgalomban látom, amely a falu fejlődését eredményezi, a lakosság javát szolgálja. Egy gazdasági tevékenységből származó értékek( termény, pénz ) betölthetnek egy- egy rést, amit így nem az idegenforgalmi bevételekből kell. Azok fordíthatóak egy másik szükséglet kielégítésére. Ha kiépül egy háttér, bárki előtt ott lesz a lehetőség, hogy részt vegyen az értéktermelésben. Akár a közösség tagjaként, de mint egyén egyaránt. Ebben látnám én a megvalósítandó célt!